2012. június 15., péntek

Díszkosz tizenkettő Miskolcon

Díszkosz tizenkettő címmel nyílik kép- és kéziratkiállítás 2012. június 16-án, délután fél 5-kor a Teátrum Pincehely Galériában (Miskolc, Déryné u. 3.), a Miskolci Operafesztivál Légyott kísérőrendezvényeként. A miskolci Múzeumok Éjszakáját megnyitó, népes alkotógárdát felvonultató tárlatot Vass Tibor József Attila-díjas költő, képzőművész, a Spanyolnátha főszerkesztője nyitja meg. Közreműködik Seres Ildikó és Fandl Ferenc színművészek, illeteve az SPN Krú: Székelyhidi Zsolt és Berka Attila.

A rendezvényre a Spanyolnátha Könyvek sorozatban – annak 10. köteteként – jelenik meg a Díszkosz tizenkettő című kötet, Urbán Tibor, a galéria kurátora szerkesztésében, 12 sorszámozott példányban. A könyv Urbán-illusztrációikkal a Spanyolnátha munkatársainak Légyott-műveit közli. (Az itt látható fotó a galéria "A kocka el van vetve" című kiállításán készült; Kis Tanne István felvétele.)
A projektre szóló felhívás annak apropóján állt össze, hogy Balázs Béla A fából faragott királyfi című írása száz esztendővel ezelőtt, 1912-ben jelent meg a Nyugatban; ebből később Bartók táncjátékot, majd zenekari szvitet is készített. „A képzelet szülte helyzetben a Nyugatos megjelenés századik évfordulója alkalmából rendezett ünnepségsorozaton a figyelem középpontjába kerül Bartók egyik munkafüzete. A kutatók nem tulajdonítanak jelentőséget a tizenkét szennyfoltot őrző irkának, mígnem a nemes borok ráncosra száradt csöppjei, a kávéscsésze-aljak foltjai, a tintapacák a záró fogadáson egy Giacomo nevű kisgyermek közelébe nem kerülnek, aki a közönség megdöbbenésére e partitúrából játszható rendben adja elő a darabot, majd a füzet címoldalára odabiggyeszti: Díszkosz tizenkettő.”
A felkért alkotók e fiktív szituáció szerint alkották meg díszkoszaikat. Jómagam a Sonata for digital instruments – „Spa-DC 20-12” című négytételes művel pályáztam. Az Arnolfini-kötődésű szerzők közül mások mellett Beaty Czető, Berka Attila, Büki Zsuzsanna, Fodor Tünde, Lakner Zsuzsa, Láng Eszter és Székelyhidi Zsolt is ott van a kiállítók között.

Nincsenek megjegyzések: